Mint írtam már róla a bíróság újra Dr. Berkes Ildikót jelölte ki. Viszont a Bíró bácsi megígérte, ha nem fogadjuk el a szakvéleményét, akkor mást jelöl ki.
Nagyon vártuk más a szakvéleményét. 5 napja az Ügyvéd bácsi felhívta Apát, és közölte, hogy megkapta a szakvéleményt, mely szerinte nem jó nekünk.
Apa nagyon idegesen indult az Ügyvéd bácsihoz. Mivel épp útban voltunk a Pettel és a Mátéval valahová, nekem adta át, hogy olvassam el.
Első látásra valóban úgy tünt, hogy nem jó a szakvélemény nekünk, de amikor mélyebben beleástam magam, rájöttem, hogy a hibái miatt a mi oldalunkra is fordítható.
A Bíró bácsi 15 napot adott, hogy reagáljunk rá.
Apával megbeszéltünk mindent és elkezdtük leírni. Vagy négy napja írogatjuk, faragunk rajta, hozzáfűzünk, tehát dolgozunk rajta.
Ha az Apa beszkenneli a szakvéleményt, felteszem ide, de most csak a reflexiónkra van lehetőség.
Fényképeket is beszerkesztettem a beadványba, de ezt mint szövegközi képet a blog nem tudja megjeleníteni. Próbáltam egy képet keresni a Neten róla, de rájöttem teljes mértékben kudarcra van ítélve ez az ötletem. A szakasszony még egy hangfelvevő készüléket sem tudott bekapcsolni, így minden bizonnyal az Internet is olyan messze van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől.
Tisztelt Bíróság!
A 2013.aug.-án készült
pszichológiai vizsgálat, és annak kiértékelésére kívánok reagálni. A
hanganyagot mellékelem. 1.38:25, 1:41:32
a hangfelvétel teljes ideje.
Erősen kifogásolom az alább
felsoroltakat.
Egyáltalán nincs megemlítve,
azt általam felvetett gondolat, hogy a gyermekeim felügyeletét egy pár napos
ismeretség után az anyuka egy teljesen idegen, külföldi, kreol bőrű emberre
bízza. A vizsgálaton arra a következtetésre jutottam a szakasszony
reakciójából, hogy ez, ha valóban igaz, akkor enyhe kifejezéssel élve, nem
helyes.
Az anya félresikerült
kapcsolatairól sincs szó.
Kérdezi a szakasszony a
véleményemet a Tímeáról, a kenderesi iskoláról, melyre megadtam a válaszomat,
reakció nélkül.
Sokszor arra kellett
gondolnom, hogy a peranyag, annak ellenére, hogy a szakasszony rendelkezésére
állt, vagy nem olvasta el tüzetesen, avagy szándékosan figyelmen kívül hagyott
tényeket. Tímea diplomásnak tünteti fel magát mindenhol (Facebook,
nyelviskolák, gyámhatóság). A szakasszony is annak emlegette, meggyőződése
volt, hogy tanár, hogy nyelvvizsgája van, pedig a tárgyalásról készült jegyzőkönyv
taglalja, hogy kizárólag szakközép iskolai végzettsége van. Érdekes, hogy még egy
pszichológust is meg tudott vezetni.
Az „adatgyűjtés” részletesen felvázolja Elek
István karakterét, alkoholista mivoltát. Nem hiszem, hogy az a röpke 15 perc,
amit beszélgettek a szakasszonnyal több, meggyőzőbb lett volna, mint a sok
évtizedek óta a környezetükben élő ember, és a volt kollégák beszámolója.
A szakvéleményben említést tesz a kenderesi
barátaikról a fiaimnak, holott sehol ez nem hangzik el. Szerintem az anyai
oldal nyomatékosítás szándékával tette.
Többször rákérdez, hogy a
gyerekeknek nem lenne-e jobb nálam, amikorra elég fura választ ad az anya, ezt
sem említi meg.
A szakasszony megkérdezi
Andrist, hogy az édesanyjának van-e barátja, Andris azt válaszolta, „van sok.” Olyan sok, hogy a neveiket nem
is tudja megemlíteni. Viszont a szakvéleményben, mint negatív dolog ez sem lett
megemlítve.
Felvetettem a telefonos
problémát, de említést sem tesz róla.
A szakasszony továbbra is
anyai elkötelezettségéről adott tanúbizonyságot. Mondhatnak a gyerekek bármit,
rajzol-hatnak bármit, a dolgok mélyén minden alkalommal az anya áll. Erre
korábban is, és most is van bizonyíték.
2010-ben és most is, a „freudi
elszólása” is bizonyíték. Korábban én a „felperesi
apa” voltam, a Tímea meg az „anyuka”.
Most az Andris, „Elek András”, és nem
Simon András. Lehet véletlen, de szerintem egy ennyire kiélezett helyzetben,
egy felelősségteljes pszichológus ilyen hibákat nem engedhet meg magának. A
korábbi szakvéleményhez képest jobban ügyel a kiegyenlítettségre, de azért
mégis az anyát preferálja.
Ad.10. A
szakasszony kifogásolja, hogy a gyermekeimmel megbeszélem az anyagi dolgokat.
Senki kedvéért nem akarom, hogy a gyermekeim egy idealizált hamis világot
képzeljenek el. Az Andris, amikor azt mondtam valamire, hogy nincs rá pénzem,
azt válaszolta, „menj egy automatához, és
vegyél ki belőle pénzt, Anya is azt teszi”. Ekkor láttam, hogy bizonyos
dolgokat tisztázni kell velük, mert az anyjuk ezt nem teszi meg. Elmagyaráztam, hogy mindennek van ellenértéke,
mely nélkül működésképtelenné válna. Többek között ekkor kérdeztek rá a
bíróságra. Elmagyaráztam, hogy ott is vannak munkabérek, járulékok, rezsiköltségek,
stb. Ennek részbeni fedezésére „perköltséget” kell fizetni. A többit az állam
fedezi a dolgozó emberek adójából ugyanúgy, mint az orvost, a tanárt, az iskola
működtetését, stb. A fentiek tükrében álságosnak tartom a szakasszony
felvetését. Amikor a szakvélemény végén közli a szakértői díjat, talán úgy
gondolja, hogy ez a szakvélemény nem az igazságszolgáltatás része volt? Szakértői
díj az igazságszolgáltatás része, de ez nem azt jelenti, - amit felvet, hogy az
igazságszolgáltatás megvehető.
A megállapításaiban több
ellentmondás felfedezhető.
Ad.8. „… „Figyelemmel az apa felkérésére készült
magánszakértői véleményre, nevelési
célzattal, jelzés értékű testi fenyítés történhetett”. A nevezett szakvélemény a „jelzés értékű”
kifejezést nem használja.
Ad.1. ”… gyermekek ellen irányuló, bántalmazásnak
tekinthető testi fenyítés egyik anyai nagyszülő részéről sem merült fel.”
Úgy tudom, hogy a törvény semmilyen testi fenyítést nem engedélyez, még
jelzésértékűt sem.
A 2010.-es szakvéleményben
anyuka maga ismeri el, hogy bizony többször alkalmazza a „jelzés értékű” testi
fenyítést. Én teljes mértékben elutasítom a testi fenyítést, akár fizikailag,
akár verbálisan. Lenni kell más eszközének a szülőnek, hogy megértesse, a
gyermek nem cselekszik helyesen. Az óvodákban, iskolában is tiltott minden-nemű
fenyítés.
Ad.11. A törvény,
számomra teszi kötelezővé az állításaim bizonyítását. Ez egy sokrétű feladat.
Példának említeném, a gyerekek ellenállását a visszavitellel szemben. Az
általam felkért szakpszichológus véleménye, nem volt elfogadható, mert nem a
bíróság jelölte ki, a magánnyomozók sem meghallgathatók. Tanúm, a szomszéd lett
volna, aki a nyomozóknak elmesélte, mennyire szívszorító, amikor nem akarnak
elválni tőlem. Felkértem, elvállalta a tanúvallomást, de a tárgyalásra már
alaposan megdolgozva jött el, és az ellenkezőjét állította mindennek. Más
bizonyítási eszközöm nem maradt, mint a hangfelvételek. Ezt alaposan félremagyarázva,
említi meg a szakasszony. Nevetségesnek tartom, hogy azok a gyerekek, akik
fennhangon tiltakoznak, a várban a párna alá bújnak, akik rohangálnak a
pincétől a padlásig, és elbújnak, azok az én gesztusaimat figyelnék és értékelnék,
hogy az hamisak-e. Egy év alatt kb. 3 db. hangfelvételt készítettem. Akkor a
további 22-23 hét végén, amikor tiltakoznak, minek akarnak megfelelni? Felveti
a szakasszony, hogy a meggyőzésre szánt szavaink, „mumus”-ként állítják be az anyát. Ha 30 percnyi késés után az anya
ordítva telefonál a gyerekek füle hallatán, ha az anya és az ügyvédje írásban
fenyegetőzik, hogy körözést adat ki ellenünk, és rendőrrel viteti haza őket, a
gyermekek kérését is rendre megtagadja, ha még szeretnének maradni 1-2 órát,
vagy fel sem veszi a telefont, nem ő sugall olyan képet magáról, mint „mumus” (Ad.7). Az anya, aki letépi a tiltakozó gyermekét a gázcsőről, vagy
az édesanyja segítségével szakítják le a gyerekem kapaszkodó kezeit a
nyakamról, az nem „mumus”- ság. (Sajnos nem készült róla sem hanganyag, sem
videó.) Valóban ez már nem „mumusság”, sajnos sokkal több és rosszabb,
agresszió, mely nem áll távol az Elek családtól. Az általam vásárolt és a
gyermekeknek átadott telefon –mert az anya telefonján a gyámhatóságon tett
egyezség ellenére sem tudtam soha elérni őket- rendre „bekerül egy aktuális ruhakupac alá vagy lemerül”, az nem
elidegenítési eszköz? Ezzel szemben, azt nem kifogásolja a szakasszony, hogy az
Anya engem „hülye buzinak” nevez a
gyerekek előtt. Ezeket a szavakat meg sem említi, hanem csak homályosan utal
rá. Mi ez, ha nem elfogultság az Anya irányában? Ha egy anya szeretetteljesen
közelít a gyerekeihez, számára fontosak, megbízhatnak benne, érzelmi
biztonságban vannak, nincs az, az apa, aki tőle elidegeníthetné őket, főleg
másfél nap alatt, mint amennyi a rendelkezésemre áll kéthetente. Korábban is
azt állította a szakasszony, hogy elidegenítjük a gyerekeket. Hogyan lehet az,
hogy ennek ellenére mégis szeretik az anyjukat? A magánszakértőnek is ekként
nyilatkoztak. Talán azért, mert ez az „elidegenítés” nem valós veszély.
Többször kérdeztem a
Gyámhatóságot, a szakasszonyt, (megemlítettem a T. Bíróságon), hogy mit kellene
tennem, hogy a gyerekek szívesen menjenek vissza. Értékelhető segítséget soha
nem kaptam, viszont kritikát igen. Csak az kritizáljon, aki jobbat tud és
segíteni is óhajt.
Ad.9. Az anya
azt állítja, hogy ő ugyanazok az anyagi lehetőségei vannak, mint nekem. Akkor
kérdezem, hogy hogyan lehet azt értékelni, hogy az „adatok alapján tény, anyai
környezet szerényebb lakhatási és tárgyi körülményekkel rendelkezik”, mint
az enyém. Én eltartom a keresetemből a gyerekeimet, nyáron a Tímeát is, amikor
akkor is fizetek gyermektartást, amikor 5 hétig nálam vannak, és ha van is
munkája az anyának az oktatási periódusban, nyáron nem. Eltartom a páromat, a
kis gyermekemet és a csekély nyugdíjjal rendelkező édesanyámat. Ennek ellenére
több fórumon elhangzott (környezettanulmány a csömöri családsegítőtől, a
szakasszonytól) és leíratott, hogy a házam, a kertem maximálisan a gyerekek igényei
szerint épült fel, esztétikus kivitelben. Akkor kérdezem ki az kettőnk közül,
aki a gyerekei érdekeit képviseli? Kenderesen van egy trambulin, egy homokozó, egy
használhatatlan kosárlabda palánk háló nélkül, két számítógép. Az anya szerint 1200 m2 kert, de azon
kertművelés, virágtermesztés folyik, melyek a gyerekek szempontjából
lényegtelenek. Ez vajmi kevés a számukra. Jellemző, hogy a kertben a kerítés, a
kerti bútorok „esztétikus” használt raklapokból készültek. A gyerekek beszéltek
a programjaikról az anyjukkal. Tv, számítógép és évenként egy hét nyaralás
valahol külföldön. Lehet unatkozni pazar tengerparton.
Lehet együtt homokvárat
építeni, Balaton parton horgászni, Dunán evezni, gyönyörű erdőben, mezőn,
közösen játszani, quadozni, kerékpározni, gombázni. Több nagyságrenddel
értékesebb és érdekesebb közös programot tudok és akarok nekik biztosítani,
mégis az anyai környezet a kívánatos nekik?
A gyerekek hozzám való
vágyódásának minden bizonnyal van része a gazdagabb környezetnek, de ez a
kisebbik meghatározó. Tudják, érzik, hogy nálam sokkal inkább fontosak, nagyobb
érzelmi biztonságban vannak, mint Kenderesen. (Korábban többször elhangzott,
hogy a” papa hazazavar minket és az
anyát, ha hisztizünk.”)
Ad.11. A
szakasszony megemlíti, hogy a fényképek kedves emlékek lesznek később a gyerekeknek.
Az anyuka egyikük ballagásán sem készített róluk képeket, a gyerekek egyetlen
alkalommal sem említik, hogy az anyjuk bármely fontos pillanataikat
megörökítette volna. Jellemző az anya Facebook oldala. 2013. augusztus 15.-én
változtatta meg a fejlécképét, és tett fel egy képet a gyerekekről, mely a
nyaralásukkor készült. 2009.-tól egyetlen fényképük sem volt fent. Saját magáról
ugyanazt a fura, félreérthető képet 3x is feltöltötte. Más szülő, ha regisztrál
a közösségi oldalra, büszkélkedni szokott a gyerekeivel. Nálam már több ezer
fénykép készült róluk, és egy napló is íródik rendszeresen.
Senki nem vitatja, hogy
szeretik az anyjukat, ez természetes és kívánatos is, de ennek ellenére nálam
akarnak lenni. Miért nem tudja a szakasszony ezt elfogadni, és miért kreál
negatívumokat a rovásomra?
Ad.4. A
szakasszony leírja, hogy „a jelenlegi per
nem okozott törés a fejlődésükben.”. Akkor nem lehet, hogy mégis csak jól
kezelem a problémát, és a gyermekeim érdekeit nézve folytatom a pert?
Ad.5 ”…hogy a fiúk szeretettel viszonyulnak az apai
nagymamához, és érzelmileg hangsúlyosabb a ragaszkodásuk hozzá”. Ez a rajzaikban is megjelenik, hiszen a nagyszülők
közül csak ő van megjelenítve. Kérdem, hogy ez miért nem akceptálható a
számukra? Kötelező nekik az anyai nagyszülőkhöz húzni? Mi az oka, hogy jobban
szeretik az édesanyámat, mind a mai napig, holott 4 éve már az anyai nagyszülőkkel
vannak döntő többségében? Azért mert sokkal több szeretetet és törődést kapnak
tőle a születésüktől fogva, mint az anyai nagyszülőktől.
„ Andris érzelmileg elkötelezettebb, Bence szeretete
egyenletesebben oszlik meg.” Valóban
így van, de a rajzban az első oldalon a társaságukban én vagyok megjelenítve,
majd kér egy másik lapot melyre, odarajzolja az anyját és az édesanyámat. Ez
szerintem egyértelmű állásfoglalás a részéről. Ez a fontos momentum azonban
ebben a formában nincs megemlítve, azaz értelmezve a szakvéleményben. Pontosan
a Bence volt az, aki szorgalmazta, hogy „mondjátok
meg, a Bíró bácsinak hallgasson meg minket már, hogy végre haza jöhessünk”
Ad.6. Itt
kívánom megjegyezni, hogy azt írja, hogy a gyerekeim család modellje, a személyükből
belőlem, az édesanyámból áll. Több helyen is ír róla, hogy a párom és a kisbaba
nem került szóba, ill. rajzbeli megjelenítésre. Ugyanígy az „áldozatkész” anyai
nagyszülőkről, az öccséről sem, akit „klasszikus férfi”-ként aposztrofál a
szakasszony sem készült ábrázolás, akik a mindennapok részvevői az életükben,
immáron 4 éve, ráadásul vér szerinti kötelék van köztük. Csak akkor lettek
megemlítve, amikor rájuk kérdezett a szakasszony. A „klasszikus” férfi még az
előbbi formában sem bukkan fel. (A hangfelvételen nem hangzik el ez a
kifejezés, hogy „klasszikus”, a szakasszony kreálta). Kéthetente kevesebb, mint
két napot vannak velünk. A párom besegít a háztartásba, játszunk velük együtt
ilyenkor is, amennyi idő van a pici babától. A kis Máté még nem érzékelhető,
mint testvér, hiszen alig egy hónapja jött ki az kiságyból és kezdett
közlekedni mászva a házban.
Ilyenkor még nem partner két
ilyen korú gyermeknek a játékban. Nincs olyan fejlettségi állapotban, mint a
papa, akivel az igen érdekfeszítő papírrepülő hajtogatást lehet gyakorolni.
Többnyire olyan programjaink vannak, ahol ő még nem vehet részt. De azért igyekszünk
olyan programokat is szervezni, hogy vele is együtt lehessenek a csekély másfél
nap ellenére.
A párom, mint ismeretes a szakasszonynak
is, külföldi, és még nincs birtokában a magyar nyelvnek. Csodálkozom, hogy egy
szakember nem tudja, ez valamilyen szinten akadály is abban, hogy mélyebb
kapcsolat alakulhasson ki köztük a folyamatos kommunikáció hiánya miatt, de
alakulóban van, mivel a párom tanul magyarul. Nagyon kevés az, az idő, amennyit
egymás társaságában eltölthetnek, mégis egy szép kerek család vagyunk.
Köztudott, hogy a válás után
a gyerekek bizonytalanná válnak a szétszakadt család miatt. Amennyiben az egyik
szülő kialakít, megfelelő, kiegyensúlyozott kapcsolatot, akkor a gyerekek abban
az irányban megnyugszanak, mert a biztonságot sugallja ez nekik. Az anya
részéről a bizonytalanság az állandó változás, a barátnők, szeretők, rokonok
jövés menése a tapasztalható. Nincs rendszer az életükben, melyre biztos
számíthatnak. Anyjuk töménytelen elfoglaltsága miatt, hol a nagyszülőkkel, hol
a „klasszikus” férfivel és a barátnőjével vannak. Ez nem szolgálja a gyerekeim
érdekeit.
Többször kértek a
kistestvérükről fényképet, hogy megmutathassák az iskolában. Sajnálatos módon
ezek a fényképek, valahogy rendre elvesztek a kenderesi házban. A szakasszony
vizsgálata után Andris meglátta nálam a fotókat, és azonnal elvette azokat,
melyen ők vannak hárman a kistestvérükkel, hogy megmutathassa a szakasszonynak.
Majd elkérte azzal, hogy elvinné megmutatni a tanár néninek. Ezek a képek is a
süllyesztőben kötöttek ki. (Ez nem elidegenítés az anya részéről?)
Ezeken a különböző időkben készült képeken jól
látszik, hogy nagy fiaimnak milyen a kapcsolatuk a pici fiammal. A gesztusaik,
az érintéseik, mosolyaik mind, mind természetesek és szeretetből fakadóak. Ez
nagyban köszönhető az, hogy az általuk szerethető párom mindent megtesz a
család összekovácsolásáért.
Ad.6. Nem
tudom mire alapozva, mert sehol nincs rá utalás sem a gyerekektől, sem az
anyától, sem a nagyszülőktől, de a szakasszony a gyerekek kenderesi
kapcsolatrendszeréről ír. Az itteni kapcsolatrendszerét az anya önkényesen,
durván szakította meg és helyezte őket más környezetbe. Az elmúlt 4 év alatt is
gondosan ügyeltem arra, hogy itthon is legyenek barátaik, társaik, úgyhogy, ha
visszajönnek, nem lesz a számukra semmi új, az iskolaváltozás kivételével. A
szakasszony is kitér rá, hogy „megfelelő
szinten képesek lennének alkalmazkodni a változáshoz”, ha hazakerülnének.
Ad.3. „Igen erős a kötődésük az apai környezethez, (én inkább azt mondanám hozzám és édesanyámhoz), így a változtatás számottevő törést nem
jelentene.” Andris rajzán az Anya nem fér be a képbe, és nem is kíván tenni
érte úgy, mint a Bence, hogy kért másik lapot, hogy arra rajzolja le az anyját (!)
Ad.7. „Az anya részéről az apa ellen nevelés nem
tapasztalható”. A döntéseiből állandóan kizár, nem tudom, hogy a gyerekeim
kórházban vannak, hogy tanulmányi versenyen vesz részt, több alkalommal azt
állítja a gyerekeknek, hogy mi megvertük őt, és én elzavartam mindhármójukat.
Ez nagyon súlyos, bizonyítatlan hamis vád a részéről, és igen komoly
elidegenítési szándék vezérli ilyenkor. Ha valóban megtörtént volna a bántalmazása,
de csak „jelzés értékkel, nevelési célzattal”, a szakasszony hallgatólagos
beleegyezésével az elfogadható lett volna?
Pedig sokkal kiegyenlítettebb lenne a viszony egy felnőttel hadakozni,
mint egy védtelen gyermekkel.
Anya említi, hogy ő nem alakított
még ki új kapcsolatot, (Ciao, Edi?), de sokat segít neki az öccse, aki a „klasszikus férfi” szerepet mutatja nekik.
Az öccse az, akit a „adatgyűjtésben” a nyomozók „beszabályozott, elnyomott”-ként említik. Az öccse az, akinek a
munkahelyét, azaz egy benzinkutat el kellett hagynia, mert a közértben
megvásárolt áruval helyettesítette a kút árukészletét és a különbözetet zsebre
rakta. Az öccse az akit, amikor kerestük a későbbi munkahelyén, egy autórádiót
áruló boltban, a tulajdonos azt mondta, „megváltunk
tőle”. Szezonális munkákból él, amint a nyomozók említenek. Én ezeket a
feltételeket én nem „klasszikus”-ként definiálnám. Nem ilyen modell kívánatos a
fiaimnak követendőként.
Mivel én még élek, és
szerencsére erőm teljében, egészségesen, nincs szükség, hogy egy idegen férfi
adjon modellt a fiaim számára, ráadásul olyan valaki, akinek az életvezetését
elutasítom. Ezek a fiúk már nem kicsik, akiknek elsődlegesen anyai gondozásra,
szoros kapcsolatra lenne szükségük. Nekik apai kompetenciák kellenek, követendő
férfimodell. Erre kizárólagosan én vagyok hivatva, mint apa.
A Szolnoki bíróság korábban,
azzal utasította el a fellebbezésemet, hogy a gyerekeket hozzám helyezze, hogy
az anyának sokkal több ideje van a fiúkkal foglalkozni, és még akkor kicsik voltak.
Ha ez így is volt, akkor sem a gyerekekre fordította a szabad idejét. Most meg
azt hallom tőle a hangfelvételen (nincs megemlítve a kiértékelésben), hogy
mennyit dolgozik, akár éjjel, és hétvégén is. Valamint azt, hogy milyen
áldozatkészen segítik a szülei. Én egy héten, ha úgy esik a beosztásom max. 2x
dolgozom, de van, hogy másfél hétig nem kell szolgálatba lépnem. Akkor ki tud
többet és minőségibben foglalkozni a fiúkkal? Én minden percemet velük tudom
tölteni, mert a párom és az édesanyám (aki nem kapott „szorgalmas, gondoskodó, önzetlen” titulust annak ellenére, hogy
mindent megtesz a fiúkért, részt vesz sokszor erején felüli fizikai munkában,
ha a gyerekeknek készítünk valamit) ellátja a háztartási teendőket. Ha ilyen
küzdelmes a megélhetést biztosítania az anyának, hogy az éjszakában is
dolgozik, még a hét végéje sem szabad, akkor a megélhetés oltárán feláldozásra
kerülnek a gyerekek, amikor én nagyon sok szabadidővel rendelkezem!
A vizsgálat hangfelvételén is
hallhatóan, örökösen letargikus állapotban lévő, halálosan fáradt „szűk látókörű, introvertált, depresszív”
nagymama, - aki csípőműtétre szorul, a gerincműtött, sajnálatosan fekélyes lábú
(csak „mozgásszervi panasz”-t említ a
hangfelvételen elhangzottak ellenére), alig járóképes-, nagypapa, milyen szinten
képesek hathatós felügyeletet biztosítani az anyjuk távollétében? A szakasszony
azt írja, hogy a „koruknak megfelelő (!?) egészségügyi állapotban vannak”. A
korlátaik ellenére képesek a játszótéren játszani, bicajozni, focizni,
kirándulni velük az anyjuk távollétében? Nem, mert nekik már nyugalomra,
pihenésre van szükségük, és nem gyerekzsivajra. Teljesen érthető, ha idegesítik
a papát a kiabáló, hancúrozó fiaim. Még egy kérdés felvetődött. Mi lesz egy-két
év múlva? A korukban már kevéssé várható komoly javulás, viszont romlás igen.
Mi van abban a nem várt estben, ha kihullik e két „bástya” az anya
koncepciójából, ha az egyikük, vagy mindketten rendszeres ápolásra szorulnának,
mely terhét a lányuknak kellene viselnie? A gyerekek a tipikus kulcsos
gyerekekké válnak, akik az utcán csellengnek, amíg az anyjuk késő estig
dolgozik, majd a szülei gondozásával tölti az időt? Az egészségi állapotukra
tett megállapítás szerintem ismét csak az ő nevelési alkalmasságuk
alátámasztására kreálódott, hiszen sajnálatosan messze alulmúlják a
korosztályukat.
Az én 65 éves anyám kimagasló fizikai és
szellemi állapotában igen. Köztudott, hogy az ember személyisége az írásképe
alapján bizto’n megítélhető. Neki „karakteres
és esztétikus” az írást említ a szakasszony, ez a gondolkodásmódjára és kulturáltságára
is jellemző. Fotó és irodalmi pályázatokon vesz rész. Egy politikai témájú
kimagasló dolgozatát, egyhetes brüsszeli vendéglátáskeretében Európa Parlamenti
látogatás lehetőségével honorálták. 
Rendszeresen fallabdázik,
túrázik, fut és részt vesz valamennyi programunkban, mert a jelenlétét a fiúk
nagyon igénylik.
Megemlíti a szakasszony, hogy
„a korábbi vizsgálathoz képest értékeiből
nem vesztett”. Tehát maga is elismeri, hogy értékesek a tulajdonságait.
Milyen segítséget tudnak az
anyai nagyszülők tanulásban nyújtani a tájékozottsági szintjükön? Hány
általánost végzett a nagypapa, aki azt állítja, a tanulásban segít nekik? Mikor
is segít, amikor a tárgyaláson a Mama azt állítja, hogy nem mennek át hozzájuk
a gyerekek és ő sem, csak átkiabál. Átkiabálja a segítséget a tanulásban?
Tudja-e a nagypapa a matematikában mi az a nyitott mondat, mert a harmadikos
fiam most azt tanulja. Most az október
05.- i hétvégén a gyerekek mesélték, hogy az anyjuk már elég régen késő este
jön haza a munkából(?) Még az iskolából is a mama hozza haza őket. Kérdeztem
kivel tanulnak ilyenkor, a papával. „ÁÁÁ,
dehogy! A papával? A mamával szoktunk, ha tudja, amit kérdezünk. Inkább kikérdezi a leckét, és ellenőrzi nem
vétettünk-e hibát, de segíteni nem tud soha.”
Minden gyermekneveléssel
foglalkozó szakirodalom, óva int a gyerekek televíziózásától illetve a
számítógépes játékoktól. Érdekes, hogy egy gyermekpszichológus a tv-zés és
számítógépezés kizárólagosságát nem kifogásolja. Itt jegyezném meg, hogy a fiaim
sokszor Facebook-olnak. Tudomásom szerint 12 év alatt egyáltalán nem
regisztrálhatnak gyerekek. Nagyon sok veszélyt jelent a gyerekeknek a Facebook,
persze anyuka számára a nyerőgépezés is megengedhető volt a számukra.
A szakasszony kérdésére, az „Anya nem szereti Apát, Anya nem szereti
Memét „-volt a válasza Andrisnak. Ebben a témában miért nem kutakodott
tovább a szakasszony a gyermekeimnél? Honnan tudja? Nyilván az Anya
megnyilvánulásaiból, szavaiból. Engem „hülye
buzi” nevez. Neki van joga pejoratívan nyilatkozni rólam? Ilyenkor a
gesztusai megfelelőek, csak az enyémek nem, amikor bizonyítás képen
hangfelvételt készítek a gyerekek tudta nélkül? Anya részéről megengedhetők a
felsoroltak, részemről nem? Nem elidegenítés a részéről? Ezt miért nem
kifogásolja a szakasszony? 2010.-ben is hasonlóképen járt el.
A hangfelvételen hallható
hamis állításokra nem kívánok kitérni, mert sokszor Elekék ugyanúgy, mint a
Bíróságon, ellentmondásban vannak most is egymással.
Nincs már messze az, az idő,
amikor a gyerekek maguk dönthetnek, kivel szeretnének élni. Félő, hogy az idő
múlásával a gyerekek az anyjuk ellen fordulnak, ha az akaratuk ellenére, erőszakkal
maga mellett akarja tartani őket. Nekem meg vannak az eszközeim, hogy a szeretetüket
az anyjuk ne veszítse el, ebben mindig támogatni fogom a Tímeát, mivel tudom,
hogy a gyerekeknek mindkét szülőre szükségük van, ezért is ajánlottam fel a
zuglói lakást, de nem fogadta el. Ha még eddig nem gondolkozott el a történtek
ellenére, hogy a gyerekek hol szeretnének élni, jó lenne, ha most megtenné.
Önként, bírósági döntés nélkül a levont konzekvenciákkal támogatná abban őket,
hogy velem élhessenek. Ez a történet, nem róla, vagy rólam szól, hanem róluk.
Annak ellenére, hogy a
gyermekeim, folyamatosan annak a vágyuknak adtak hangot első perctől, hogy
velem és az édesanyámmal szeretnének élni, és visszaköltözni a szülőházukba,
kértem a magánszakértői vizsgálatot, azzal a céllal, hogy meggyőződjek róla,
hogy az elvágyódásuk valós-e.
(A következő mondata Bencének 2010. január 08.-án
hangzott el Kenderesen az óvodában, - melyet rögzítettem is-, amikor még nem
kezdődött el a per, és még nem voltak otthon anyjuk elköltözése óta. Bence
6.56.” De mondok valamit, én akkor is ott szeretnék lenni mindig nálatok,
amikor esik a hó, és akkor is ott szeretnék nálatok lenni, amikor tavasz van,
mindig lennék nálatok…” Bence
itt még nem volt 6 éves! Ekkor még nem merülhetett fel az elidegenítés vádja,
miután 3x találkoztunk velük, ráadásul anyai és nagyszülői felügyelet mellett.)
Továbbá azt szerettem volna megtudni, hogy az elhelyezés
megváltoztatása valóban a gyermekeim érdekében áll-e. A gyerekeim határozott érzelmi állásfoglalása meggyőzött arról, hogy alappal kezdeményezhetem a
gyermekelhelyezése megváltoztatása iránti pert.
Ad.13. Mivel a szakasszony „kisebb
súlyú probléma”-ként említi a fentebb rögzített esetlegesen negatív
motívumokat, (ebben egyetértek vele), és beigazolódott a gyermekeim elvágyódása,
ragaszkodása, ugyanúgy, mint 2010.-beni vizsgálatakor, a magán pszichológusi elemzésen
is ezért
kérem,
a Tisztelt Bíróságot a gyermekeim mielőbbi gondozásomba helyezését, és ha
lehetne a fellebbezésre való tekintet nélkül, ugyanúgy mint ahogy az anyjukhoz
kerültek 2010.-beli bírósági döntéssel.
Szerintem nem lenne
szerencsés egy újabb vizsgálattal terhelni a gyermekeimet, mivel harmadszorra
is beigazolódott, az érzelmi állásfoglalásuk. De amennyiben ez és a másik két
szakvélemény nem elegendő ahhoz, hogy kérésemnek eleget tegyen a Tisztelt
Bíróság, úgy kérem,
legyen
szíves,kijelölni egy elfogulatlan szakértő,
mert, a szakasszony
elkötelezettsége - a nyilvánvaló negatív körülmények ellenére-, az anyához és a
családjához semmit sem változott az elmúlt évek alatt, és ezért a gyermekeim
óhaját egyáltalán nem akceptálja most sem.
2013-10-10
Tisztelettel:
Simon András
Holnap ezt átküldjük véleményezésre az Ügyvéd bácsinak, majd elküldjük a bíróságnak, hogy legye idő október 29.-ig dönteniük, hogy kijelölnek-e másik szakértőt.
Sajnos az idő nagyon megy, egyre türelmetlenebbek vagytok, de nincs mit tenni, várni kell, és bízni a legjobbakban.
Drága Csillagaim!
Aludjatok jól, mi meg tesszük a dolgunkat, mert már itthon kellene élnetek.
Millió puszi, és sok-sok ölelés
Meme
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése