T.! Tőled függ, hogy ezt a blogot a gyerekek megismerik-e majd a felnőttéválásuk után. Ha úgy viselkedsz, úgy cselekszel, mint az egy anyától elvárható, ha a gyerekek érdeke lesz az elsődleges a számodra, le tudsz mondani az "én/nekem" prioritásáról, lemondasz az alaptalan bosszúdról, nem bosszúeszköznek használod őket, boldogan törlöm ezt a blogot. RAJTAD MÚLIK!
Lehet, hogy egy-két oldalon nem leszek szimpatikus egyes olvasóknak, de ezt vállalom. Én is emberből vagyok, sok-sok pozitív érzelemmel, szeretettel, keserűséggel, félelemmel. Az vesse rám az első követ, aki nem rendelkezik hibákkal.
Sajnos T. te olyan dolgot követtél el, mely minden határon túl megy, erkölcsi értelemben. Ez már túllépi a "hiba vétés" kategóriáját. Előre megfontolt, jéghideg számításon alapuló lépést tettél. Nem számítottak, sem a gyerekek, sem András. Nem számított, hogy mit fog átélni, és érezni, ha nyilvánvalóvá válik, hogy lezártad a visszaút lehetőségét Andrisnak és Bencének. Nem kaptak választási lehetőséget. Nem volt más választásuk, mint elfogadni a diktátumodat.
Drága két kicsi Csillagom!
2009. december 20.-án azért kezdtem ebbe a naplóba, mert sajnos bekövetkezett 2009. szeptember 04.-én az, amitől mindig féltem, vagyis, hogy édesanyátok, akaratotok figyelmen kívül hagyása nélkül, elragad Benneteket, és elvisz innen, az otthonotokból.
Ez a történet,- számotokra- nagyon régen kezdődött 1995.-ben. Édesapátok, még nagyon fiatal volt, de ennek ellenére, úgy döntött, hogy egy házat építsünk, ha később, ha majd erre a világra megszülettek, legyen szép otthonotok. Ő akkor még egyetemista volt. Nem járt szórakozni a barátaival, -mint ebben a korban mindenki, hanem az egyetem után, minden héten, pénteken hazajött Veszprémből, és nagyon keményen dolgozott a tanulás mellett, velem együtt. Tégláról-téglára építettük a két kezünkkel a házunkat Nagyon kevés pénzünk, és időnk volt. Akkor még élt az én édesanyám a Mamó is. Ő is segített, amennyit tudott. Teltek az évek, lassan haladtunk, mert mellette édesapátok tanult, én meg dolgoztam, hogy pénzt keressek az építkezésre.
Édesapátok akkor még nem ismerte édesanyátokat, aki ez idő alatt Olaszországban élt. Azt, hogy valójában mit csinált ott, nem tudjuk, csak azt, amit ő mesélt. Ezt majd tőle kérdezzétek, ha kíváncsiak lennétek rá.
1999.-ben megismerkedtek egymással. Édesanyád egy albérletben lakott, Budapesten. Ahogy ő élt ott, azt én nem akarom kifogásolni, nincs hozzá jogom, de azért egy nőtől mást várt volna az ember.
Úgy gondoltam, ha ő egy rendes környezetbe kerülne, akkor megváltozna, és emberibb életet lenne képes élni. Javasoltam költözzön hozzánk. Nagyon sok tartozása volt. Nem tudott soha bánni a pénzzel, tartozott a banknak, és kb. 200000 Ft-tal a munkahelyének, melyet napról napra eltelefonált. Az akkor nagyon sok pénz volt, mert én abban az időben, egy hónapban 50000 Ft fizetést kaptam, abból,- és a dédmamátok szintén 50 000 Ft nyugdíjából megéltünk, és építkezni is tudtunk.
Úgy gondoltam, hogy nem kérek pénz édesanyátoktól a mindennapi megélhetéshez, inkább rendezze le a tartozásait, és tiszta lappal kezdjék a közös életüket. Ő ezt már úgy fogta fel, hogy soha többé nem kell a közösbe pénzt adni.
A házunk, házatok lassan épült, de ennek ellenére édesanyátok sem munkával, sem pénzzel nem segítette elő, hogy minél hamarabb kész legyen. Én nagyon szorgalmaztam a munkát, mert számítottam rá, hogy egyszer csak megszülettek erre a világra, és akkor már inkább Veletek kellene foglalkozni, nem az építkezéssel.
Sokszor akadályozta az építést az elégedetlenségével, és a veszekedésével. De soha semmit nem csinált, csak dirigált.
2004.-ben megszülettél Drága Pici Bencém. Iszonyú csepp voltál.
Édesapád tenyérében volt a fejed, és a könyökéig ért a lábad. Mint egy picike madárka olyan voltál. Amikor hazahoztak a kórházból, az első este azt mondtam, hogy jobb helyre is születhetett volna ez az ártatlan teremtés. Sem édesapád, sem édesanyád nem értette, ezt miért mondtam. Majd megértitek úgy 5 év múlva,- válaszoltam. Szerintem már mind ketten elfeledték ezt, de én nem. És sajnos bekövetkezett amiről beszéltem.
Édesapátok, mint minden férfi, nagyon bátortalanul nyúlt Hozzád, de lassan megtapasztalta, hogy nem törsz darabokra, ha megfog. Akkor elkezdett füröszteni. Egyszer kivitt a kertbe, befeküdt egy hintaágyba. Te a mellén aludtál édesdeden. Édesanyád, amikor ezt meglátta odarohant Hozzátok, és szabályosan kitépett a kezéből, és visszahozott a kiságyadba.
Édesanyád megvett minden újságot melyben gyerekápolásról volt szó, és azt böngészte. Nem a szívére hallgatott, mint minden édesanya, mert ők legbelülről érzik mi jó a gyermeküknek, és ösztönösen azt teszik. Őbelőle mindig hiányzott a lélek, és a szeretet. Magán kívül soha senkit nem szeretett. Ti is csak azért kellettetek, hogy neki is legyen gyereke, és öltöztetni tudjon Benneteket, más mamákkal beszélgetni, de soha nem azért, mert édesanya volt.Ilyen utalásai gyakran voltak.
Akkoriban Kicsi Bence még Veled sokat „foglalkozott”. Naponta 20 fényképet készített, és eltologatott a babakocsiban. Te lassan nőttél, és egyre inkább előtérbe került a televízió nála, mint gyermekfelügyelő. Egész nap szólt, amíg ő netezett, vagy főzött. Ha nem ezeket tette, akkor telefonált reggeltől estig. Amikor már nagyobbacska voltál egyedül kiküldött a kertbe játszani. Soha nem ment Veled. Amikor ezt kifogásoltam, azt mondta, nem megy ki, mert ott kint lenni unalmas.
Nem tanított játszani Benneteket soha, mert úgy gondolta, hogy egy gyereknek ez természetes és magától tudja, mit kell csinálni. Te csak ténferegtél a kertben, össze vissza cél nélkül, és nem érezted magad jól.
Még Kicsi Bencém nem voltál 2 éves, amikor Te Andriskám megszülettél. Nagyon furcsa módon azt mondta édesanyád, olyan ez a gyerek, mintha nem is az övé lennél, és mekkora szívás vagy neki. Eszerint is „zárt a szívedbe” Téged. ( Drága Csillagom! Kerestem Rólad születés utáni képet, de nem találtam csak ezt a pár fotót.)
Bencém Téged, soha nem füröszthettelek, sem én, sem a mama, viszont Téged boldogan átpasszolt nekem. Persze ennek én nagyon örültem, és minden este jókat „beszélgettünk Veled”, és szeretgettelek, dédelgettelek. Édesanyád képtelen volt erre. Látta, hogy lassan nagyon közel kerülsz hozzám, és elleste a mozdulataimat, gesztusaimat, és azokkal közeledett Hozzád. Észrevetted Drága Kis Csillagom, hogy mennyivel kevesebb fotó készült Rólad? Bence a Te szobádat megcsináltuk, mielőtt megszülettél. Kitapétáztuk, ágyat, bútort készítettünk Neked édesapáddal. Édesanyád ezt nem akarta a Te esetedben Andriskám, és azt mondta, majd ő a saját ízlése szerint gondoskodik Rólad. Már másfél éves voltál, és a kiságyadon kívül semmi nem volt a szobádban, ahonnan rendre kimásztál, és szaladtál ki onnan. Ha bejutottál a Bence szobájába tátott szájjal, nézted a tapétán az állatokat, és ki sem akartál onnan jönni.
Végre másfél év után vett Neked a falra különböző mesefigurákat, de még akkor is nagyon sivár volt a kis szobád.
Mindig különbséget tett köztetek. Bence Csillagom, Te, mint minden kisgyerek féltékeny voltál Andrisra. Ez természetes, de az anya feladata, hogy ezt szeretettel megszüntesse.
Ahol érted ütötted, karmoltad, haraptad a pici baba Andrist. Édesanyátok viszont nem tett semmit. Ezért van az, hogy ma szabályosan vérre menő harc van sokszor köztetek.
Szépen növögettetek, de Anya továbbra sem foglakozott Veletek. Menjetek ki a kertbe, addig is nyugtom van. Drága Andriskám, Te másfél éves voltál, amikor kiküldött hozzám, amikor egy faházat építettem. Álltam a létrán, és Te öleted a lábamat, és könyörgött a szemed, hogy foglakozzak Veled. Nem mindig tudtam abbahagyni, amit csináltam, és Te akkor csavarokat dugdostál a konnektorba.
Amíg Te, Andriskám, és Te, Bencém a kertben futkároztatok, addig édesanyátok netezett, vagy telefonált. Nagyon sok,- odafigyeléssel elkerülhető-baleset ért Benneteket. Egyszer Bence, Te másfél évesen álltál a nyitott ablakban, amíg édesanyád mint mindig telefonált. Felrohantam az emeletre, és lekaptalak onnan.
Egyre kevesebbet foglalkozott Veletek. Abban az időben én még dolgoztam, és nagyon sok munkám volt. Talán még emlékeztek rá, mindig a varrógépnél ültem, reggeltől estig, és dolgoztam. De azért mindig jutott idő, hogy reggel a Félixel sétálgassunk az erdőben, a patak parton. Emlékeztek, mennyit csatangoltunk, akkor. Lecsapoltuk a pocsolyákat, csúszkáltunk a jégen, tisztítottuk a patakot, etettük a lovacskákat, és játszottunk a játszótéren. Sétáltunk a tó körül, gumicsizmában járkáltunk a patakban. Emlékszel Drága Andriskám, amikor mindketten beestünk a vízbe, és milyen jókat nevettünk rajta? Nagyon sok mindent tanítottam Nektek. Nekem nagyon-nagy örömet jelentett, hogy velem voltatok. Megtanultátok az Élet tiszteletét, meghallottátok a madarak énekét. Magabiztosan közlekedtetek az erdőben a mezőn, a meredek patakparton, megismertétek a gyógynövényeket, a gombákat, megtanultátok, hogy szeretni, és óvni kell a fákat. Sokat beszélgettünk a környezet védelméről. Megtanultátok, hogy segíteni kell egymásnak, és másoknak. Nagyon okosan voltatok, és sok mindent megtanultatok napról napra. Megtanultátok, hogy állatot tartani felelősség, enni kell neki, vinni kell sétálni, a halakat is rendszerint Ti láttátok el. Nagyon nagy boldogság volt megtapasztalni hogyan fejlődtök, okosodtok. De ez csak Édesapátoknak, és nekem volt öröm. Édesanyátok szerintem észre sem vette, hogy milyen rohamosan okosodtok. Egyszer Drága Andriskám, szép színes leveleket hoztál haza boldogan édesanyádnak. Mivel azt a szeretetet, mellyel azokat Te hoztad neki, nem volt képes felfogni, mert nincs lelke, elkezdett veszekedi Veled, hogy „ezt a szemetet, minek hoztad haza”, és kidobta az ablakon. Soha nem felejtem el azt a szomorúságot, mely akkor volt a tekintetedben. Mérhetetlenül sajnáltalak.
Közte, és köztem nagyon sok nézeteltérés volt, mivel ő egy teljesen más értékrend szerint élt, mint, édesapátok, és én. Számunkra a szerető család volt a fontos, a számára ő maga! Nagyon sokat veszekedtek emiatt édesapáddal. Például, nem engedte, meg hogy a nagy asztalnál étkezzetek Velünk, mert -úgy esztek, mint a malacok-, mondta. Ilyenkor csak azt felejtette el, hogy az anya dolga a gyermekeit megtanítani rendesen, -nem enni-, hanem étkezni! Mindig szerettetek volna velünk étkezni, de az, sokkal fontosabb volt neki, hogy utánatok, ki kell mosni az abroszt, vagy le kell törölni az asztalt.
Ha már „nagyon rosszak” voltatok a kezetekbe adott egy gyertyát égve, mert az annyira lekötötte a figyelmeteket, hogy nem volt időtök „rosszalkodni”. Egyszer Te, Bence megégetted Andris kezét. Múltkor láttam, még ma is megvan a helye. Akkor sem figyelt Rátok. Mindig kiabált, ha „rosszak voltatok”. Amikor meghallottam itt lent, hogy kiabál Veletek, mindig felmentem, és megvédtelek Benneteket.
Hagyta, hogy a falra firkáljatok, hogy Te, Andris piciként naponta egy poharat földhöz vágj, csempét a földön kővel feltörjetek, és összepiszkoljatok mindent. Nem Tirátok haragudtam, hanem rá, mert nem tanított meg Benneteket, hogy vigyázni kell, mindenre, nem csak azért mert azt újra nehéz megvenni, hanem azért is mert az értékeinket óvni kell, hogy maradandóak lehessenek. Persze neki nem került pénzébe semmi, mert édesapátok és én vettünk meg mindent. Ő, amit keresett azt elrakta a Mama nevére egy bankba.
Borzalmas állapotok uralkodtak a szobátokban. Minden csupa mocsok volt. A fehér szőnyegen ettetek, ott kiömlött a málna, a kakaó, szét volt szórva a morzsa, csipsz, gumicukor, szemét az ágyatok alatt. A hangyák minden nyáron csapatostól vándoroltak a szobátokban. A pelenkáitokat napokig nem vitte ki a kukába, és ahol levette, vagy Ti kibújtatok belőle, ott maradt. Persze a másik szoba, ahol ők aludtak sem nézett ki másként. Az régen az én szobám volt. Azért adtam nekik, hogy nektek legyen saját szobátok, és ne kellejen Veletek aludniuk. Addig a 6 évig, amíg ott laktam, a szőnyeg fehér volt, a falak sem voltak mocskosak. Aztán, hogy beköltözött oda, este rendszeresen hason fekve az ágyon, a szőnyegen evett. El tudjátok képzelni, hogyan nézett ki egy idő után a szőnyeg?
Ti összevertétek az antik íróasztal tetejét, és azt is hagyta!
Talán emlékeztek rá, hogy tej, -és szója allergiások voltatok. A bírósági beadványába leírta, hogy amiért szójaterméket vett Nektek, Apa veszekedett vele. Talán elfelejtette, hogy ezt nem lett volna szabad leírni. Persze ő Apát akarta elmarasztaltatni, hogy drágállotta ezt a tejterméket, holott nem erről volt szó. A boltban mesélték, hogy minden nap tejitalt itatott Veletek ott, mert itthon, nem engedtem volna sem, én sem az édesapátok. Tudjátok, miért itatta Veletek a tejet? Mert ha valakinek van egy beteg gyereke, a 3 év helyett 10 évig lehet otthon vele GYES-en. Soha nem akart dolgozni, és így akart magának biztosítani még 7-8 évet munka nélkül. Itt is látszik, hogy azért kellettetek neki, hogy munka nélküli megélhetést biztosítson magának. Ti csak eszköz vagytok a kezében.
2009. január 15.-én lejárt a Gyes, melyet azért kapott az államtól, hogy Titeket tisztességgel neveljen, és ellásson. Eszébe sem volt elmenni, dolgozni. Édesapátok nagyon sokat dolgozott, azért, hogy mindenetek meglegyen, tudjatok a tengerhez menni, nyaralni. Azért már ő is elfáradt, és egyre kevesebb volt a pénz. Édesanyátok esze ágában sem volt dolgozni menni. Bence, Te már 2 éve óvodába jártál, Te Andriskám meg most mentél volna először. Édesanyátokkal közölte édesapátok, hogy most már kell dolgozni. És akkor történt a nagy baj.
2009. szeptember 04.-én édesanyátok betett Benneteket az ő roncs autójába, és a testi épségeteket veszélyeztetve,- mivel vezetni sem tud, és törött volt a futómű-, megszöktetett, édesapátok és az én tudtom nélkül. Később bebizonyosodott, hogy ő már régen készült erre. Nem fizette be hónapok óta a rezsiszámlákat. Édesapátok hónapok óta nagyon sok pénzt ad fel a csekkeken emiatt, és szinte alig marad pénzünk ennivalót venni. Múltkor már a gázt is ki akarták kapcsolni.
Összerakta a holmiit, a Zolival már sokkal korábban elvitette a bicikliét, és egyéb tárgyait. Viszont a levegőpárásítót, mely akkor kellett, amikor betegek voltatok azt itt hagyta, a ruháitokat, és a kedvenc játékaitokat is. Úgy ment el, hogy azt mondta, megy érted Bence az óvodába, és csak este jöttök haza, mert mentek a Keriékhez. Apa akkor dolgozott. Nagyon sokáig vártalak Benneteket. 9 óra körül édesapátok felhívott telefonon, hogy édesanyátok közölte vele, hogy elvitt Benneteket jó helyre, és ne is keressünk, mert jól vagytok, és soha többé nem jöttök haza. Nagyon kétségbe estünk akkor, és én elmentem a rendőrségre, és bejelentsem, hogy eltűntetek. A rendőrök kimentek a Mamáékhoz, ahol közölték velük, hogy nem vagytok ott. El tudjátok képzelni mit éltünk át? Eltűnt a mi két kicsi Csillagunk. Már elmúlt vagy két hét, amikor édesanyátok ügyvédje közölte velünk, hogy csak rajta keresztül vehetjük fel a kapcsolatot édesanyátokkal. Addig nem tudtunk Rólatok semmit. Édesapátok egy hónap alatt majd 10 kg-ot fogyott, és nagyon ki volt borulva. Édesanyátokat, ez cseppet sem hatotta meg, és közölte, hogy csak akkor láthat Benneteket, ha egy idegen házba találkoztok. Ott bezárták az ajtókat, és az udvar tele volt rokonokkal.
Bence, Te most az iskola előtt egy évvel óvodaköteles vagy. Sajnos ez édesanyádat nem érdekli, és nem jártok, csak nagyon keveset oviba. Mindig szerez orvosi igazolást. Édesapátok lement egyszer, és haza akart hozni Benneteket. Az óvonéni kitépett az apa kezéből Téged, Bencém. Egy másik alkalommal egy gyámügyis néni előtt azt mondta, nem akartok látni minket. Anya akarata ellenére bementünk az oviba. Bence, Te lehajtott fejjel tologattad a kisautódat, és nem akartál sem, édesapáddal sem velem beszélni. Nem akartunk felzaklatni Téged jobban a kelleténél, és elmentünk. Andris, Te az ölembe ültél és nagyon halkan, de meséltél nekünk. Egy kis idő múlva elküldtek minket az óvonénik. Már kint voltunk az utcán, amikor szaladt utánam az egyik óvonéni és visszahívott Hozzád Bence, mert Te megkérted rá. Nagyon halkan kezdtél beszélni hozzám, majd felkéredzkedtél az ölembe. Mindketten sírtunk. Te haza akartál jönni, és nem hozhattalak el. Bencém soha nem felejtem el a kis sírós arcocskádat az ablakban, amikor integettél nekem. De ez sem hatotta meg édesanyádat. Édesapátok minden láthatáskor sírva jött haza, hogy haza akartok jönni, és nem tudja megtenni, mert édesanyátok mást akar.
Nem tudjátok elképzelni, hogy hány helyen voltunk, hány helyre írtunk, hogy haza szeretnénk hozni Benneteket. Higgyétek el nem rajtunk, múlik. Édesanyátok azt akarja, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy édesapátok fizessen neki sok pénzt utánatok gyerektartásra, és akkor nem kell neki elmenni, dolgozni továbbra sem. Most is eszköz vagytok a számára. November 12.-én lett volna egy bírósági tárgyalás, ahol egy bíró bácsi eldöntötte volna, hogy hol lakjatok. De elmaradt, mert édesanyátok ügyvédje nem értette a dolgát, vagy szándékosan rontotta el. Azóta már megint nagyon sok idő telt el. Egyszer találkoztam Veletek, emlékeztek, amikor a szüli napom volt. Ugye milyen jót játszottunk? Ez édesanyátoknak nem tetszett, és a következő alkalomra már orvosi papírt hozott, hogy betegek vagytok. Ez nem volt igaz. Annyira készültünk édesapátokkal. Összeraktam a játékokat, amit vettem Nektek, könyveket, gyümölcsöt, és majdnem indultunk, amikor telefonált egy idegen néni, hogy ne menjünk. Akkor persze Ti biztosan azt hittétek nem akartunk Hozzátok menni! Nagyon szomorúak voltunk mind a ketten.
Biztosan nem tudtok arról, hogy a múlt héten ott voltunk Nálatok. Édesapátok, a Zita, és én. Haza akartunk hozni Benneteket. Ezt megírtuk egy levélben sokkal korábban édesanyátoknak. Képzeljétek el nem volt otthon senki, a Mamáéknál. Ott álltunk a kapuba, csengettünk, és nem jött ki senki. Megint nagyon szomorúak voltunk. Írtunk édesanyátoknak egy levelet, hogy most a hét végén látni szeretnénk Benneteket. Édesanyátok nem is válaszolt. Nem veszi fel a telefont, szinte soha. Édesapátok minden nap keres este Benneteket. Rendszeresen felhívja az óvodát, hogy érdeklődjön utánatok. De mindig azt mondják neki, nem jártok. Sajnos Bence ebből nagy baj lesz. Nem tanulsz meg rendesen beszélni, és nem mehetsz iskolába, vagy ha igen biztosan csúfolni fognak a gyerekek. Biztosan nem hordod a varázscipőt sem, és így a lábacskáid sem fognak soha kiegyenesedni.
És most jön a Karácsony. Biztosan emlékeztek rá mindig milyen szép volt a Karácsonyfa, és mennyi ajándékot kaptatok. Most itt az otthonotokban nem lesz fa, és csak szomorúság lesz, hogy nem vagytok itthon. Szegénykéim, Ti semmit nem értetek még a felnőttek dolgaiból. Ti egyformán szeretitek édesapátokat, és édesanyátokat. Nem értitek meg miért kellett elmennetek, akaratotok ellenére, itthonról. Miért nem hozunk haza Benneteket. Ti itt vagytok itthon. Itt születtetek, itt nőttetek fel. Ide köt Benneteket minden. Az erdő, a mező, a patak, a Félix, az ovis barátaitok, a gyerekek a játszótérről, és mi ketten édesapátokkal. Szörnyű nélkületek élni, és nagyon, nagyon hiányoztok. Biztosak vagyunk benne, hogy már Ti is nagyon jönnétek haza. Itt van a Nektek épített homokozó, az új kis szobátok. Szörnyen csendes a ház Nélkületek. Nagyon hiányoztok. Édesanyátoknak semmi nem számít. Ezek a dolgok őt nem érdeklik. Más családokban is előfordult, hogy az édesapa, és az édesanya különköltöztek, de ott okosan megoldották, hogy a gyereket mindenhol lehessenek, ne csak az édesanyánál. Édesanyátok nagyon önző, és csak az érdekli, hogy a pénzt megkapja értetek. Nem Ti számítotok neki. A bíróságon is azt kérte, hogy édesapátok ne hozhasson el Benneteket a faluból. Télen átadna reggel édesapátoknak, és délutánig mászkálhatnátok az utcán. Nem érdekli őt, hogy ha hideg van, ha éhesek vagytok, fáztok, nem játszhattok, semmi csak az, hogy édesapátok ne hozzon haza Benneteket. Itt is látszik csak eszközök, vagytok a számára!
Azért írom ezt a naplót, mert biztos vagyok benne, hogy Ti semmiről sem tudtok, vagy azt mondják Nektek, ami nem igaz. Persze most még nagyon kicsik vagytok, nem tudtok olvasni, de amíg nem jöttök haza, és hazugságban éltek, addig napról napra leírom mi történt, ameddig élek, ha korábban nem is, de felnőtt korotokban tudjátok meg mi is volt a teljes igazság. Tudnotok kell, hogy nagyon, nagyon hiányoztok, és mindent megteszünk, hogy visszajöhessetek. Ha nem sikerül, mi nem tehetünk róla, mert sajnos ilyenek a mai törvények. Nem a gyerekeket védik, hanem kiszolgáltatják őket az önző, az édesapákon bosszút állni akaró édesanyáknak. Hogy miért, azt ne éntőlem kérdezzétek. Nagyon sok édesapa van hasonló helyzetben, minta Tiétek. Majd később, sajnos, megtanuljátok, hogy az Élet igazságtalan is tud lenni.
Azt hiszem eddig mindent megtettünk, de biztosíthatlak Benneteket, hogy nem adjuk fel, és ameddig csak élünk küzdünk értetek.
Édesapátoknak most volt nemrégen a név-és a születésnapja. Más édesanyák ilyenkor megmondják a gyerekeiknek, hogy köszöntsék fel telefonon az édesapjukat. Apát nem hívtátok, mert édesanyátok nem mondta meg Nektek. Apa nagyon szomorú volt. És most jön a Karácsony. Édesanyátok megengedte édesapátoknak, hogy a Karácsony másnapján láthasson Benneteket. Én is szerettelek volna megölelni Benneteket, megpuszilgatni, és nagyon szeretni. Édesanyátok bosszúból nem engedte meg. Azt akarja, hogy felejtsetek el engem. Kérlek Benneteket, őrizzük egymás emlékét, és ha egyszer másként lehet, ölelhessük meg egymást, és élhessünk szeretetben, békében. Nem tudom mikor fog ez az idő bekövetkezni, de minden nap nagyon várom, és nagyon hiányoztok. Minden este Veletek alszom el, és várom a holnapot, hátha hazajöttök. Esténként meggyújtok három gyertyát édesapátokért, és Értetek, hogy hozzon össze újra Benneteket a sors. Csak az a baj, hogy minden nappal, kevesebbet lehetek már Veletek, mert elmegy az életem, és egyszer csak bekövetkezik az, hogy már nem taníthatlak Benneteket, szépre, jóra. Aggódom, mert tudom, nem vagytok jó helyen, és édesanyátok nem szeret Benneteket úgy, ahogy egy anyának kellene.
Karácsonykor Rátok fogunk gondolni, és Veletek leszünk lélekben. Sajnos így nem tudlak megvédeni Benneteket, ha édesanyátok veszekszik Veletek, vagy valamelyikötöket megver. Ha baj van, ha fáj valami, adjon erőt Nektek, hogy ránk mindig számíthattok, és amíg élek Veletek leszek.
Csókollak Benneteket Drága kicsi Csillagaim.
Meme
Andriskám Drága Csillagom! Feltettem Neked azt a zenét, amit pici baba korodban nagyon szerettél, és nagy figyelemmel hallgattad, mindig mosolyogva.
Biztos vagyok benne, tudom, hogy eljön majd az a nap, amikor a szivárvány ragyog a Ti egeteken is, és vége lesz ennek a sötétségnek, amibe akaratotokon kívül kerültetek bele, ártatlanul.